Egyet jegyezz meg egy örök életre: ha részeg vagy és közli veled a legjobb barátnőd, hogyha holnap reggel nem állsz habt acht-ba, mire fél kilencet üt az óra, és megígéri, hosszú perceken át fog zajongani az ablakod alatt, akkor az meg is teszi! Ugyanis Vion tegnap este illetve ma éjjel még a szalonspicc gyengédebb vonulata sem volt fellelhető, így komolyan gondolta ígéretét, és be is váltotta. Reggel 8:31-kor már a sarkon várt, támaszkodva a hőn áhított piros robogónak, aminek hupsz, véletlenül bekapcsolódott a riasztórendszere.
Félvakon rohanva szálltam ki az ágyból, aminek eredményeképp a földre esett az ölemben szorongatott társasjáték és a szana-szétheverő ajándékdobozokat is sikerült jól összetaposnom. A vérnyomásom vészesen megemelkedett, mire az ablakhoz értem. Teljes erőmmel támasztottam ki a redőnyt, hogy észre vegyen az orv ébresztőm.
- Nyírd már ki - üvöltöttem rekedten.- Felébrednek!
Közben fenyegető módon mutatóujjamat elhúztam a nyakam előtt, nem mintha ezzel bármennyire is fenyegettem volna. Végül mégis lekapcsolta a víjjogást, én pedig elindultam a szobám felé, hogy 1. emberi külsőt varázsoljak a másnapos fejemből, 2. tiszta, nem gyűrött, de főleg tiszta ruhát vehessek fel, amin nincs hányás folt és nem bagó szagú. Amint az előszobába értem, a tegnapi, ismeretlen női topán szúrós pillantást küldött felém. Realizáltam, hogy öcsikém esti vendége, még mindig az én ágyamban van, és ki tudja mit csinál. Erőteljes kopogásokat mértem az ajtóra, majd az kisvártatva ki is nyílt.
Az ajtóban a tegnap esti szerzemény állt, feszült szemkontaktust folytatva velem. A haja szalmaszőke volt és hosszú, de vékony szálú és töredezett. Két vizenyős, világos kék szeme volt, amikhez rövid, de sűrű szempillák társultak. Arckifejezése körülbelül annyira volt irritáló, mint egy Stars are blind feldolgozás egy metál koncerten. A tények csak ellene beszéltek, hisz ez a ki tudja ki, benne alszik és egyéb kalóriaégető tevékenységeket végez a saját ágyamban, nem tűnik el korán reggel, és ennek ellenére olyan szemeket mereget rám, mint aki szabadidejében csecsemőket áldoz.
- Esetleg szabad bejönnöm a ruháimért? - érdeklődtem egy erőltetett vigyor keretében.
- Nálunk, kulturált, jó érzésű embereknél először köszönni szokás - felelte kisstílűen, enyhén oldalra fordított, amolyan gettós testtartással.
Valahogy sem időm, sem kedvem nem volt ahhoz, hogy lealacsonyodjak az ő kulturált és jó érzésű érzelmi szintjére, így orrszarvúmód volt képem berontani a saját szobámba, gondosan ügyelve arra, hogy neki menjek ortopéd kéznek szánt vállának.
Amíg a holmijaim között bogarásztam, a lány az ajtóban szobrozott karba tett kezekkel, mint aki arra vár, hogy mikor megyek el. Próbáltam nyugodt maradni és arra a pillanatra gondolni, amikor Anyu belép a szobámba és megpillantja ezt a pökhendi tyúkot.
Gyorsan előhalásztam az egyetlen hordható farmeremet, ami Levi's létén eléggé drága volt, de már két éve bírta. Hónapokon át spóroltam rá, és az eBay-en rendeltem meg, akár a Converse cipőm, vagy az Eastpack táskám. A széken megtaláltam az öcsém farmerja alatt a piros adidas-os hoodiem, majd ebbe is belebújtam. Ahogy kifele indultam, felráztam bóbiskoló fivérem.
- Ki kéne rakni már a sunát - tanácsoltam, mire a lány szemeit meresztgette. - Ja és nálunk kulturált, jó érzésű embereknél nem szokás más ágyában döngetni.
A szép, hatásos monológ után felkaptam a hátizsákom, és elindultam a lépcsőház felé. A három és fél emeletet lefelé, olyan 20 mp alatt sikerült is megtennem. Mikor megpillantottam Viot, futni kezdtem felé, s mire odaértem a kezében lévő stoppert megállította.
- 4:45 - csóválta a fejét. - Volt már jobb is Miss Gump.
- Kuss - lihegtem, azzal felpattantam mögé a robogóra és a kezemet nyújtottam a bukóért.
- Pedig ma vezethetted volna - vont vállat, azzal megforgatta a kulcsait ujja körül és indított. - Te tudod.
A szemeimet forgattam. Sose engedte, hogy vezessem, valami megmagyarázhatatlan dolog miatt. Ugyanis ha figyelembe vesszük, hogy nekem régebb óta van jogsim és talán még időben is odaérek oda ahova kell, fenn áll a veszélye, hogy valami trópusi vírus támadta meg az elméjét, és amiatt nem lát tisztán.
- Ne bassz fel - mormogtam a sisak alól. - Úgy sem engednéd.
Hatásos, felpörgött motorrol indultunk, aminek az eredménye egy kisebb füstfelhő lett. Szorosan karoltam át Vio derekát, mert legalább olyan gyorsan vezetett, mint amilyen ügyesen. Ilyenkor általában magamban elmotyogtam egy miatyánkot, és kértem Istent, hogy bocsásson meg, amiért nem vetek keresztet.
Szerencsére a szombati forgalom nem is igazi forgalom, úgy pár perc alatt beértünk a Corvinusra. Az állom egyetemre, aminek az előkészítőjére csak azért járunk, mert tudjuk, hogy így legalább elmondhatjuk, hogy valaha tanultunk azok között a falak között.
Budapest legnehezebb egyeteme volt, viszont teli volt lehetőséggel és kalanddal, mi pedig ezen vágyakkal. Csak ezért meglehetősen sokat kellett tanulni, ami nekem például nem volt erősségem. Átlagos voltam, amit egyszer elolvastam megtanultam. Csak valahogy sose jutottam el odáig, hogy csak egyszer is elolvassam, azt amit kell.
A robogót a már megszokott, lefoglalt helyre toltuk, majd elpakoltuk a bukósisakokat. Vio ráerősítette az UV zöld, saját kezűleg barkácsolt riasztós láncot, majd elindultunk be az épületbe. Hatalmas, pasztel márványlapok fedték kívűl, belül pedig csak még pasztelebb és még fényűzőbbnek tűnt. Gyorsan felmásztunk a második emeletre, és a már jól ismert E543-as teremhez sétáltunk.
- Szép jó reggelt! - köszöntem dallamosan.
Amikor körbe néztem láttam a meggyötört, de tegnap még oly vidám arcokat. Nem gondoltam volna, hogy a tegnapi buli után ilyen sokan leszünk bent SG-n. De hát az ingyenes érettségi előkészítő, az ingyenes érettségi előkészítő.
- Hosszú volt az este, Pomázi? - kérdezte Alex, mikor Vio leülni készült.
A szokott helyénél azonban most eggyel arrébb ült, ügyet sem vetve Alex szórakozott kérdésének. Nagy levegőt vett, majd rám nézett.
- Lindi, te is hallottad? - kérdezte fenkölten. - Mintha egy csótány zizegne.
A második mondatot egyenesen Alex képébe üvöltötte, aki erre olyan cékla vörös lett, hogy még a kezeit és maga elétette.
- Nem foglak megütni te barom - vetette oda idegesen.
- Tényleg nem fog megütni. Tedd le a kezeid, bolond - helyeseltem.
Nem igazán tartottam jó ötletnek, mégis villámhárítónak ültem közéjük. Általában ehhez a dologhoz egész jól értettem.
- No és Alex - köszörültem meg a torkom. - Hol töltötted a tegnap estét?
Vio letette a maga előtt tartott könyvet és magasba emelte hófehér kacsóját, mint aki tudja a választ. Durcás tekintettel felé fordultam, mire ismételten egy legyintés volt a válasz. Alex még mindig lila volt.
- Srácok, - folytattam. - az én szülinapom volt, oké? Alexnek fontosabb dolga volt, mint ahogy még sokaknak. Én nem haragszom rád, Alex.
- Elárulnád, hogy minket mondtad, hogy menjünk együtt, ha utána csesztél felhívni, hogy még sem jössz? - fakadt ki Viola. - A legjobb barátom vagy bakker!
- Én vagyok a legjobb barátod! - emeltem fel a hangom felháborodva.
- Akartalak hívni - kezdte Alex.
A mondat hallatán a homlokomra csaptam kétségbe esetten, majd hátra dőltem a széken és elkezdtem süllyedni egyre lejjebb. Ebből már sehogy sem lesz béke.
- Cseszd meg, Alex! - fejezte be Vio, majd hozzávágta a kezében lévő igen csak vastag mivoltáról ismert Háború és békét.
A nézőközönség valójában nem is fogta fel az eseményeket, annyira készen volt a tegnap után. Valójában ezeket a srácokat csap szeptember óta ismerem, és talán erős az ismerem szót használni rájuk. De a környezetemben mindenkinek olyan halott volt a 18-ik szülinapja, hogy a sajátomat kénytelen voltam nagyszabásúra tervezni.
Alex a PDA-ját babrálta, hogy gizdázzon egy sort, Viola pedig a fülébe dugta az iPodját. Valószínűleg már oviban is ilyenek voltak, amikor eltaposták egymás homokvárát. A vak is látta, hogy oda meg vissza vannak egymásért, csak ők nem. Részemről egy év után feladtam a reménytelen próbálkozást, hogy összehozom őket. Pedig néha az agyamra tudtak menni. Ilyenkor általában elintéztem az alábbi szavakkal avagy mondatokkal a beszélgetéseket: szobára, dugjatok már, a baráti szex néha jót tesz stb. Most is egy ilyen frappáns mondattal illettem az évődést.
- Ha adtok fejenként egy 5-öst, akkor elintézem, hogy mindenki kimenjen a teremből.
Válasz nem jött, viszont Alex két perccel később vigyorogni kezdett. A vigyorgásból nevetés lett, amit már Vio sem tudott leplezni, így a vége az lett, hogy mind a hárman szakadtunk a röhögéstől.
- Szóval hol voltál? - kérdeztem miközben a könnyeimet törölgettem.
- Ebből a beszélgetésből egy TMI helyzet alakulna - jegyezte meg. - Így a publikus része annyi, hogy unokatesóm elhozta pár barátnőjét a mazsorett klubból a próbára.
A próba, ami minden pénteken 16 órakkor kezdődött, és akkor ért véget, amikor már a környéken lakó kisnyugdíjasok megelégelték a vircsaftot. Ez általában akkor volt veszélyes, mikor lányok kerültek a próbaterem közelébe.
- Ó, akkor már legalább tudom ki a lány, aki ma illemtani gyorstalpalót tartott néhány röpke percig, amiért bemertem menni reggel a cuccaimért a szobámba - világosultam meg.
- Ricsmond becsajozott? - ámult el Vio.
- A kis pöcs elvitte a legjobb bulát! - értetlenkedett Alex.
A szóban forgó kis pöcs ugyanannak a bandának volt tagja, mint Alex. A nevük a zseniálisan megkomponált Bateman and the lollypops volt, ami gyakran kiverte a biztosítékot vérrocker körökben. Bár zenéjüket tekintve alternatív rockot játszottak, inkább a tinilányok szerették őket, mint a fűmámoros raszták. Ricsi basszusgitározott a bandában, nem is olyan rosszul. Kék szem, angyali szőke, göndör haj és szeplők. Veszélyesebb mint egy AK47-es, legalábbis a 12-61 éves nőnemű lényekre nézve.
- Hát ha ő volt a legjobb, akkor képzelem milyen volt a többi - suttogtam Vio fülébe, akinek szája széles mosolyra húzódott.
Ekkor érkezett meg Norbi, az SG-s töri tanár, aki a valaha élt Corvinusos diákok közül messze vitte a prímet. Azonban később megtudtuk róla, hogy külföldre költözött, és Norah néven a felnőttfilm ipar gyöngyszeme. Azért a diplomáját itthon hagyhatta volna nekem, én használtam volna.
Szokásos flegma arckifejezéssel kinyitotta a jelenléti íves dossziét, és miután felírta a dátumot, körbe küldte a teremben. Az első masszív fél óra után valami elképesztően retardáltnak éreztem magam. Norbi alapból beszívott hangja még a szokásosnál is idegesítőbb volt, és mivel az ellenreformáció alapjáraton is rohadtul érdekfeszítő, így a harmadik mondatánál sikerült elvesztenem minden koncentráló képességem. Szinte messiásként vártam, hogy a nagymutató a 9-esre érjen.
- Asszem' én itt kiszállok - pislogtam Viora.
- Lindi - morogta. - Már csak másfél óra.
- Igaziból nem érdekelne az sem, ha másfél perc lenne csak - vontam vállat és elindultam kifele, bízva abban, hogy úgy is követni fog, felelőségtudat ide, oda.
- Szuka - sziszegte ingerülten, majd, ahogy sejtettem követett a kijárathoz.
Ekkor hirtelen loholást hallottunk a hátunk mögött, és szinte egyszerre fordultunk meg.
- Hová, hová? - kérdzte teli szájjal Alex, miközben egy rántotthúsos zsemlét majszolt.
- Előbb nyeld le, ember - tartotta maga elé a kezét Vio, hogy ne lásson le Alex végbeléig.
- Én nem bírom tovább, szóval irány a Pózna.
- Ha már így hívtok, veletek tartok - nyögte ki, mire lenyelte a falatot.
Azzal közénk ékelte magát és átkarolta a vállunkat. Így indultunk el kifelé, kicsit szégyenkezve, hiszen milyen gáz már fakultatív szombati suliból lógni.
Amikor Alex meglátta, hogy motorral jöttünk az a számomra felüdítő ötlete támadt, hogy toljuk be a furgonba és menjünk azzal. Hármunknak sikerült betolni a masinát a nagyobb masinába, majd elindultunk a Corvinustól, kb. 4 sarokra lévő K épüketünkbe. A kocsmába.
- Két macit, és egy kólát - rendelte menetközben a helyünk felé Alex.
- El nem tudom képzelni mit bírtok a macifröccsön - hüldezett Vio.
- Na de kérem, ez egy életstílus - feleltem.
- Ez annál sokkal több - helyesbített Alex. - Ezzel az itallal azt üzened a külvilágnak, hogy kurva igénytelen vagy, és képes vagy egy korsó rózsaszín löttyel égetni magadat, még akkor is, ha elmúltál 18 és férfi vagy.
- Előszöris nem vagy férfi - javította Vio.- Másodszor pedig 18 év alatt nem adnak ki alkoholt.
Mikor a pultos, Menta meghallotta a brilliáns eszmefuttatást még ő is szakadni kezdett a röhögéstől. Mire Vio teljesen elvörösödött.
- Na kivételesen szabályos a pirulási reakció - nevettem.
Elővettem ütött-kopott füzetemet és irogatni kezdtem. Éppen a macifröccs receptjét próbáltam versbe foglalni, de valahogy semmi nem rímelt arra, hogy "fogj 4 deci tablettásbort, és egy kevés málna szörpöt". Már vártam a szúrós megjegyzéseket, amikkel a régi, szottyos füzetemet illették, de ezúttal a karma, vagy a chi segítségével elkerültek a piszkálódások. Vagy kicsit túlságosan el voltam foglalva magammal...(?)
A fejemben egyre csak sokasodtak a gondolatok. Eszembe jutott a ki nem bontott ajándék, a tegnapi kaja csata a tortámmal, a saját vizipipám, amit végre megkaptam. Ahogy körbe pillantottam és ezen szépségek költöztek a fejembe, igazán szerencsésnek éreztem magam.
- Ébresztő Csipkerózsika! - kiáltott rám Menta, és közben nyújtotta felém a korsót.
- Bocs, köszi - ráztam meg a fejemet.
- Nem lesz az egy kicsit fejbevágós a tegnapi után? - pislogott Vio.
- Kutya harapás szőrivel, maca - kacsintottam rá, azzal játékosan két kézzel megragadtam a korsót és úgy kezdtem kortyolgatni, mint a forró teát.
- Nagyon beteg módon iszod - jegyezte meg fintorogva Alex.
A már-már unalmasnak tűnő beszélgetést egy telefon hívás zavarta meg. A mobilomhoz kaptam, melynek képernyőjén a "Ne vedd fel!!! Mondom ne!" nevet olvastam. Félre húztam a számat, majd nagyot sóhajtottam.
- Robi? - kérdezte Vio.
- Az - válaszoltam kedvtelenül, majd kinyomtam a telefont.
Alex úgy tett, mint aki se hall, se lát. De mit is tehetett volna, ha egyszer a bátyjáról van szó. Ha elkezdte volna szidni az egyrészt nem fair egy tesóval szemben, másrészt kamuszagú. Viszont dicsérni nem volt mit rajta. Három éven át együtt voltunk, szinte már-már negédesen, állandóan sülve-főve. Egy ideig mindketten azt hittük ennél szerencsésebbek már nem is lehetünk. Azonban meg lett a dolog böjtje, még pedig az, hogy egy idő után - azaz két hete - meguntuk egymást - vagyis én őt, de így szebben hangzik. Persze ezt megelőzte megannyi veszekedés, és eléggé komoly, nagy beszélgetések, de nem láttam más lehetőséget. Ő földhöz ragadt volt, én tíz méterrel a föld felett lebegtem...
- Hozzak valamit? - kérdezte kedvesen Alex és megsimogatta a vállam.
- Nyugi már - vicceltem el. - Ő miatta kell aggódnod, nem miattam.
- Ő tud magára vigyázni és nem nőből van.
- Khm - köszörülte meg torkát Vio, majd gyorsan belekortyolt a kólájába.
- Merem remélni, hogy a mondat első felére irányult a krákogás, Pomázi - öltött rá nyelvet.
- Szigorúan - védekezett. - Még véletlenül sem arra, hogy mikor szakítottak szépségszalonba ment manikűröztetni!
Persze egy ilyen beszólást nehéz volt agybeteg vihogás nélkül megállni. És tény és való, hogy Robinak nagyon sok nőies vonása volt, annak ellenére, hogy a magyar vízilabda válogatottban játszott. Alex azonban nem találta olyan viccesnek, hogy a bátyja metroszexuális viselkedését figurázzuk ki.
- Az egy thai masszázs szalon volt - jelentette ki meggyőzően.
- Tudom, de leszarom - kacérkodott Vio, majd a kóláspohárban árválkodó szívószállal lefröccskölte Alexet.
- Szobára! - üvöltöttem, mielőtt még Alex elkezdte volna csikizni Violát.
A Póznában vihar előtti csend állapota volt. Általában két pultos volt, Menta és Olivér, de most valamiért utóbbi - általunk jobban kedvelt - csaposunk, az egyik asztalnál ült, magányosan. Látszott, hogy valami nagyon nyomasztja, de annyira nem voltunk bensőséges viszonyban, hogy kérdezősködjünk. Viszont az feltűnő volt, hogy Menta nagyon nem nézte jó szemmel, hogy munkatársa antiszoc maszk mögé rejtőzve, lógicsál a munkából.
Amíg ezen gondolkoztam, vendégek érkeztek a füstös bárba. Eddig még sosem láttam őket, de ez nem véletlen, hiszen egyrészt túl idősnek, másrészt túl butáknak tűntek ahhoz, hogy itt lógjanak. Három, nagy darab, fekete ruhás férfi volt, ami már önmagában is nyomasztó volt.
- Srácok, valamiért azt érzem szivárogni kéne - javasoltam, és tekintetem a jövevényekre irányítottam.
- Hát valóban nem ma született bárányok - reagált Vio, s egyszerre néztünk Alexre.
- No para, macák - csóválta a fejét. - Fél kézzel is, mind a hármat! Ezek csak szteroid lufik.
Alex részéről kedves volt a felajánlás, hogy meghal értünk, de nem fogadhattuk el. Violával feszülten figyeltük a pultnál zajló eseményeket.
- Ott ül hátul - mutatott Olivérre Menta, miközben a poharakat törölgette.
Az egyik férfi az ajtóban állt meg, mint aki testőrként figyel, hogy ki és mikor jön-megy. Nagyot nyeltem, amikor a súlyos léptek elsétáltak mellettünk, egyre közelebb érve Olivérhez. Menta kilépett a bárpultból egy tálcával és elvitte a még félig teli poharainkat.
- Srácok, tipli, most! - súgta oda, és szemei valami nagyon ijesztőt sugároztak.
Violával a cuccainkat kezdtük összeszedni, míg Alex a tárcájába nyúlt, hogy kifizesse a fogyasztást. Közben hátra pillantva észre vettem, hogy az egyik férfinél fegyver van. A szívem elkezdett vadul kalapálni, és a szuper pókerarcom nyilvánvalóan elárulta, hogy mindjárt lefosom a bokám.
- A többihez írom, hagyd már - lökdösött kifelé minket.
A Pózna ajtaja egy határozott mozdulattal bezárult. Nem értettünk semmit, olyan hirtelen történt az egész.
- Láttátok a kopasznál a pisztolyt? - kérdeztem remegve, amíg a furgonhoz siettünk.
- Úristen - képedt el Viola.
- Menjünk innen, de kurva gyorsan - nyelt egyet Alex, és futni kezdtünk.
- Nem kéne hívni a rendőröket?
- Lindi, szerinted Olivér mennyire örülne nekik? - lihegte Alex. - Az a tag egy díler, benne volt a pakliban, hogy egyszer valami gebasz lesz.
A lábunkat gyorsan szedtük és szinte hegyeztük a fülünket, hogy mikor halljuk meg a pisztoly dörrenését.
